Gótikus templomok

Sárospataki Bazilika

Sárospatak első temploma az Árpád-házi királyok idejéből való. 1038-ban halt meg Szent István, 1047-ben Patak már királyi szállásbirtok volt, erdőispánság központja. I. Endre királyunk a királyi szálláshely közelében kis kör alakú kápolnát (rotundát) építtetett a királyi család és az udvartartás részére. Alapjai a templom alatt láthatóak. Egy méter vastag fal vette körül, kb. 7 méter volt a belső átmérője. Hamar kicsinek bizonyult, már a következő században jóval nagyobb román stílusú templomot építettek, ennek alapjai a későbbi átépítések során eltűntek. A kis királyi kápolnából a temető osszáriuma (csontháza) lett. Ez a mai háromhajós, gótikus csarnoktemplom 1492-re készült el. Története szorosan összefügg a vár történetével, mert a vár gazdái a templom kegyurai is voltak, és szinte mindegyik alakított, bővített, módosított rajta valamit.

Mikor a templom elkészült, a vár gazdái a Pálócziak voltak. A család férfitagjai a török elleni harcokban elestek, a vár és így a templom is a Perényiek birtokába került, az ő idejük alatt volt a mohácsi vész (1526). Ezután vették körül az ország várait hatalmas védőfalakkal, hogy mire a török seregek megérkeznek az ostromra, védeni tudják a várat a támadókkal szemben. A pataki várat is megerősítették védőfallal, amely a Bodrogtól indulva a várat körülvéve a másik oldalon szintén a Bodrogig húzódott. A templom északi fala is szakasza lett ennek a falnak, ekkor vastagították meg, ágyúkilövőket, lőréseket vágtak bele. A pataki várban a törökkel nem háborúztak.

A XVI. század második felében évtizedeken át hol katolikus, hol pedig református istentiszteleteket tartottak benne. A reformáció Németországból terjedt el, de eleinte templomaik még nem voltak. Nálunk az volt a törvény: „Akié a föld, azé a vallás.” Amilyen vallású volt a földesúr, a jobbágyok is azt a vallást követték. Ha reformátusok voltak a vár gazdái, református istentiszteleteket tartottak a templomban. Ennek az állapotnak II. Rákóczi György felesége, Báthory Zsófia vetett véget: végleg visszaadta a templomot a katolikusoknak. Később megépült a szép nagy református templom, amelynek néhány éve ünnepeltük 200 éves fennállását.

Nagy változás történt a templomban a Wesselényi-féle összeesküvés után. Ennek okmányát a vár Sub Rosa – termében írták alá. Ez azonban a császár tudomására jutott, aki az összeesküvőket halállal büntette. Kivétel volt I. Rákóczi Ferenc, akinek az életét édesanyja, Báthory Zsófia mentette meg súlyos anyagi áldozatok árán. A pataki várat zsoldos hadsereg szállta meg. Fővezérük, Stahrenberg kapitány az összes várkaput befalaztatta, és a templom északi és déli falán két nagy boltíves kaput vágatott. Tizenkét évig – míg Thököly fel nem szabadította Patak várát – csak ezen az úton lehetett a várba bejutni. A templom első részét is birtokukba vették, az hol kaszárnya, hol lőporraktár, hol pedig istálló volt. Később kisebb-nagyobb tűzesetek károsították a templomot; vallási villongások ütötték fel fejüket.

Mindezek miatt szükségessé vált a járószint feltöltése. Amin most járunk, az az eredeti XV. századi járószint. A templom felújítása és restaurálása 1964-től 1970-ig tartott. Mindenhol az eredeti formák visszaállítására törekedtek. Kibontották az északi fal ablakait, de 1964-ben már az eredeti lőrések és az átjáró kapuk is be voltak falazva; a szintmagasság pedig a mostaninál másfél méterrel magasabb volt. Nagyon sok földet ástak ki, ennek felhasználása helyben megtörtént. Az egész templom alatt egy kriptarendszer húzódott: egy hosszú folyosó, két oldalán 22 kripta közel 200 koporsóval.

A vár gazdái (a Pálócziak, Perényiek, Dobók, Lórántffyak, Rákócziak), az udvartartás vezető emberei, főtisztek, papok, szerzetesek temetkeztek ide. Régen a koporsókba sok érték került, mert a nőket ékszereikkel, a férfiakat fegyvereikkel temették el, és a sírokba helyezett gyűrűk, keresztek, kelyhek, díszfegyverek értékesek voltak. A zsoldosok lehatoltak a kriptákba, és vandál munkát végeztek. Kifosztották a koporsókat, szétszórták a csontokat, összetörték a sírköveket, lefaragták a címereket, feliratokat. Amikor az ásatások során a feltáró régészek lehatoltak a kriptákba, szuvasodó csontokkal, törmelékekkel teli, vízbetöréses üregeket találtak. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség úgy döntött, hogy ezt már nem érdemes több millió forintért felújítani, hanem azzal a földdel, amit kitermeltek, az egész kriptarendszert feltöltötték, még a lejáratokat is körülbetonozták. Ma már csak a vaskarikákkal ellátott betonlapok jelzik, hol voltak a lejáratok.

1737-ben hatalmas tűzvész pusztított a városban és a várban. Égett az egész belváros és a várnegyed. A templom is tüzet fogott; beszakadt a mainál három méterrel magasabb gótikus boltozat, és kiégett a templom szép gótikus berendezése is. Ezek után a templom 50 évig romos állapotban, használaton kívül állt.

1787-ben kezdődött meg az alaposabb felújítás; ekkor készült el a ma is látható barokk dongaboltozat, és került helyére a templom barokk berendezése is. Az új boltozat statikája szétnyomta az oszlopsort, ezért az oszlopoknak 15-18 cm-es dőlésük van kifelé. A főoltár teljesen fából készült, majdnem teljesen tökéletes márványutánzattal. Az aranyozáshoz 4,5 kg aranyfüst-lemezt használtak föl. Az oltárt a budavári karmeliták készítették saját templomuk számára. (Az ő kolostoruk helyében ma sajnos egy várszínház működik.) Akkor került ide, amikor II. József feloszlatta rendjüket, és értékeiket elárvereztette. Az oltárkép a Szeplőtelen Fogantatást ábrázolja, amely Maulbertschnek, Mária Terézia udvari festőjének alkotása. A két mellékoltár szintén barokk fafaragás. Mindkettő a helyi trinitárius kolostorból került ide a rend feloszlatása után. A főoltár melletti a lorettói Fekete Madonnát, a kápolnában lévő pedig Szent Annát ábrázolja ölében a kis Szűz Máriával.

Az orgona a XVIII. század végén épült; 2 manuálos és 16 regiszteres barokk orgona, 1000 sípja van. Egy ideig az ország legszebb hangú hangszereként tartották számon, bár hangja most is csodálatos élményt képes nyújtani a hallgatóknak. A templom jó akusztikájának köszönhetően nyaranta koncerteket is rendeznek itt. Az északi fal bemélyedésében – a befalazott Stahrenberg-kapu helyén – egy 4 méter magas hársfa dombormű látható. A helyi fafaragó népművész, Mezei Tamás faragta ki a karácsony titkát. A mű 1975 karácsonyára készült el. Fent Bethlen, a három királyok; középen betlehemesek; lent egy magyar család, a háttérben zempléni falvak, fenyvesek láthatók. Az északi falon a kriptákból felkerült sírköveket és maradványokat állították ki. Az első ép sírkő – keletről nyugat felé haladva – Dobó Katalin fiának, Sebesi Ferencnek készült 1565-ben. (Ő 23 évesen esett el Szerencs török ostromában mint a vár kapitánya.) A kettős vörös márvány sírkő 1613-ból való. Az egri hős fia, Dobó Ferenc és felesége, Kerecsényi Judit nyugodott alatta. A legutolsó, vaskarikás sírkő Lórántffy Zsuzsanna egyik rendkívül művelt udvarhölgye, Szakmári Nyírő Katalin nyughelyét jelölte. A sírkövet 1634-ben faragták homokkőből. Az egyetlen, épebb magyar nyelvű sírkő az orgona alatt látható. 1623-ban készült a várnagy, Ibrányi Mihály édesanyjának, Rákóczi Sárának (aki Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leánya volt) és két unokájának, Györgynek és Bálintnak. A bejárati ajtó két oldalán lévő két neogótikus sírkő a múlt századból való; a vár utolsó gazdáinak, Bretzenheim Ferdinándnak és Schwartzenberg Karolinának a sírköve. (Széchenyi kezdeményezésére ők indították meg a környék iparosítását; ők alapították 1831-ben a hollóházi porcelángyárat.) Az utolsó két vörös márvány emléktábla a Windischgrätz család tagjainak az emléktáblái. Ők 1875-ben kapták meg az uradalmat, és utódaik 1945-ig éltek itt. A két tábla azért csak emléktábla, mert ők már az ausztriai birtokukon temetkeztek.

Gyöngyöspata

A gyöngyöspatai templom a Mátra vidékének legszebb, legértékesebb műemléke. A Gyöngyöstől 12 km-re fekvő Gyöngyöspata katolikus temploma már kívülről is csodás látványt nyújt a falu közepén, egy kis dombon, erődített fallal körülvéve, egységes gótikus stílusával. Az igazi csoda azonban bent a szentélyben vár minket, az Európa-hírű, páratlan, fából faragott Jessze-oltár.

A templom története

A XIV. században épült templom egy korábbi, a tatárjárás idején elpusztult román kori templom helyén épült. Később jelentősen kibővítették és átépítették, a XV. század végére készült el a ma is látható formájára. A későbbi korokban történt még néhány hozzáépítés, de a templom szinte teljesen gótikus megjelenése nem sokat változott az elmúlt évszázadokban.

A templom külseje és belső tere

A templom egy kis dombon, alacsony kőfallal bekerítve áll a falu közepén. Magas, négyszintes, nyolcszögletű tornyán faerkély fut körbe. A tornyon és a hajó oldalain is gótikus mérműves ablakokat látunk. A templom és közvetlen környezete is szépen rendben van tartva.

A torony homlokzatán lévő lépcsős díszű kapun jutunk be a templomba, de oldalról, az előcsarnokból is van egy bejárat.  A háromhajós templom csodálatos, gótikus bordázott hálóboltozata alatt a szentélyben álló meghökkentő oltárépítmény a legfigyelemreméltóbb.

A Jessze-oltár

A hatalmas, nyolc méter magas főoltár, lengyel művészek alkotása az 1650-es évekből, hazánkban egyedülálló, lenyűgöző látvány. A bámulatos, teljes egészéből fából faragott, gazdagon aranyozott, színes, ún. Jessze-oltár Jézus családfáját szemlélteti, a Jessze, azaz Dávid király apja, oldalából kinövő fa ágai, a leszármazottakon keresztül elvezetnek Máriához és a gyermek Jézushoz, az ágak által körülölelt festmény pedig Mária születését ábrázolja. Az oltáron fekvő Jessze törzséből fa sarjad, ágain bibliai királyok próféták – köztük Salamon és Dávid – dús aranyozású, festett szobrai fölött koronás Mária trónol, karján a kisdeddel.

A falakon a XIV. századból származó freskótöredékeket is láthatunk, többek közt Mária születését, az Utolsó vacsorát.

 

 

Gótikus székesegyház - Eger

 

Egy néhai katedrális emléke

 Buzás Gergely

 


Aki ma Egerbe megy kirándulni, szinte biztos hogy megnézi a várat, amely elsősorban Dobó István és társai 1552-es hősies és sikeres várvédése miatt – nem utolsó sorban Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regényének köszönhetően – vált hazánk egyik legkedveltebb turisztikai célpontjává. Az egri várba látogatókat a vár közepén azonban egy hatalmas romterület fogadja, és kevesen tudják, hogy ezek a falmaradványok  a középkori Magyarország legnagyobb katedrálisából maradtak ránk. 
 
 
Az egri Szent János székesegyház egyike volt a Szent István király által alapított 8 egyházmegye központjainak, bár erről az első katedrálisról ma még szinte semmit sem tudunk. A ma ismert falmaradványok legkorábbi része a 12. század első felében épült román stílusú főszentélyből maradt fenn. Ettől kezdve évszázadokon át folyamatosan építették, bővítettek a templomot. Először 1200 körül Imre király toldotta meg nyugat felől az általa felújított és beboltozott régi bazilika hosszházát koragótikus stílusban. Ennek a bővítménynek a közepén építette fel saját síremlékét is. 
1241-ben a tatárjárás súlyos károkat okozott az épületben, így a következő években az egyházmegye élére került Lampert püspök gyökeres újjáépítésbe fogott. Az általa megkezdett, majd utódai által a 14. század elején befejezett klasszikus gótikus székesegyház még megtartotta elődjének körvonalait, sőt románkori apszisait is, mindössze a templom északi oldalára épült egy nagyszerű, hatalmas mérműves ablakokkal áttört falú, karcsú középpillérre boltozott sekrestye. 
 
 
A 14. század közepén az ambiciózus Dörögdi Miklós püspök elhatározta a régi dóm kibővítését. Először nyugat felé hosszabbította meg az épületet: új, toronypárral övezett díszkaput és mögé előcsarnokot emeltetett. Itt, az előcsarnok közepén, a kapu mögött alakíttat ki saját pompás síremlékét is. Építkezései azonban ezzel nem értek véget: egy új szentélyt is tervezett a régi románkori apszisok mögé. Ehhez a korabeli Közép-Európa más főpapjaihoz hasonlóan a nagy francia gótikus katedrálisok szentélykörüljárós, sugárkápolnás szentélyeit vette mintaképnek. Ha ő már nem is tudta befejezni ezt a nagyszerű új művet, utódai alatt, a 14. század végére már biztosan elkészültek a munkák. Ám a szentélyt és a hosszházat soha sem nyitották teljesen egybe: a románkori főapszist szentélyrekesztőként meghagyták, ami így a püspök és a kanonokok új szentélyben kialakított templomát választotta el a nép által használt régi hosszháztól. A mellékapszisokat ugyan lebontották, de a helyükre valószínűleg tornyok épültek, így csak a sekrestyén keresztül lehetett felmenni az új szentélybe. Zsigmond király korában már csak új kápolnákkal lehetett bővíteni a nagy templomot: 1430-ban Rozgonyi Péter püspök két új kápolnát csatolt a hosszház déli oldalához. 
 
 
Ebben az időben az egri vár még csak a székesegyháztól északnyugatra emelkedő püspöki palotát jelentette, magát a katedrálist nem védték falak, így a Zsigmond király halála utáni polgárháborúba süllyedő országot pusztító huszita rablók támadása 1442-ben súlyos károkat okozhatott a díszes gótikus szentélyépítményben. Valószínűleg ennek a támadásnak a tanulságai vezettek az egész hegytetőt és benne a teljes katedrálist is védő új várfalrendszer kiépítéséhez a 15. század közepén, Rozgonyi Simon és Hédervári László püspökök idejében. A védelem biztosítása után és a Mátyás király uralkodása alatt beköszöntő békének hála lehetőség adódott egy, a réginél sokkal nagyobb és modernebb későgótikus katedrális építésére is. Ebben az időben az egri püspökség az ország negyedik leggazdagabb egyházmegyéje volt. Míg az Anjou- és Zsigmond-korban az egri püspökök a maguk 2400 aranyforintos évi jövedelmével a többi magyar püspök között átlagosnak számítottak, 1472-re a korábbinak tízszeresére emelkedett 24000 aranyforintos jövedelmükkel már a negyedikek volt az ország főpapjainak sorába, gazdagságban csak az esztergomi és bácsi érsekek, valamint a zágrábi püspök múlta felül őket és még a szintén magas jövedelmű pécsi és váradi püspökök is lemaradtok tőlük 1-2000 forinttal. Ez a hatalmas vagyon tette lehetővé, hogy az ország egyik legnagyobb templomának építésébe kezdjenek. A terv alighanem Nagylucsei Orbán püspöknek, Mátyás király kincstartójának fejében fogant meg, aki Mátyás megbízásából a királyság legnagyobb templomának, a székesfehérvári Szűz Mária bazilikának az újjáépítését irányította az 1480-as években. Mikor 1486-ban győri püspökségét felcserélte a háromszor annyit jövedelmező egrire, talán Fehérvárról hívta el új egyházmegyéjébe azt az építőmester is aki az új katedrális terveit készítette és az építkezést irányította. Ez a mester alighanem az a Demeter kőfaragó lehetett, akit már Orbán püspök 1492-ben bekövetkezett halála után, 1494-ben, utóda Bakócz Tamás püspök idején, mint a székesegyház építkezéseinek állandó alkalmazottja tűnik fel az egri számadáskönyvekben. Ezekben az években azonban már az építkezés a vége felé járhatott, így Demeter kőfaragó valószínűleg hamarosan új megrendelés után nézett. Egykori mentorának, Orbán kincstartónak az utóda ekkor – az erre a jól jövedelmező állami méltóságra 1494-ben kinevezett – pécsi püspök, Ernuszt Zsigmond volt, aki csak ezekben az években határozta el székesegyháza újjáépítését. A pécsi dóm későgótikus átépítése – aminek legjelentősebb része a templom beboltozása volt – még 1500 előtt megindult, de csak 1505-ben, Zsigmond püspök halálának évében fejeződött be. Ebben az évben íratta fel Demeter kőfaragó saját névét a pécsi dóm főapszisába, a főoltár fölé, az általa emelt nagyszerű boltozat alá. Büszkén szignált műve, a pécsi boltozat egyértelműen jelzi, hogy Demeter a későgótikus boltozatépítést az augsburgi városi építőmester, Burkhard Engelberg körében tanulta ki. Mivel azonban neve nem szerepel az augsburgi építőpáholy fennmaradt névsoraiban, valószínű, hogy nem közvetlenül Augsburgban, hanem a szintén bajor-sváb kapcsolatokat mutató, esetleg Engelberg mester valamelyik tanítványa által irányított székesfehérvári építőpáholyban szerezhette képzettségét még az 1480-as években. Demeter neve szintén nem vall német származásra: e név német földön szinte ismeretlen volt ebben az időben, ellenben Magyarországon, ha nem is nevezhető gyakorinak, de korántsem szokatlan, hiszen Szent Demeter legfontosabb kultuszhelye éppen Magyarországon, a szerémségi Szávaszentdemeteren volt. Éppen neve viszonylagos ritkasága alapján feltételezhetjük, hogy az 1494-ben Egerben és az 1505-ben Pécsett dokumentált Demetrius lapicida valóban azonos személy lehetett. De a név azonossága mellett a stiláris kapcsolatok is alátámasztják az egri és a pécsi későgótikus építkezések összekapcsolását, hiszen az egri későgótikus székesegyház is jól illeszkedik abba a képbe, amit a pécsi Demeter kőfaragó képzettségéről tudunk. A háromhajós csarnoktemplom a támpillérei közé épített földszintes kápolnákkal jellegzetes dél-német épületforma, amelynek őstípusa a Heinrich Parler által a 14. század közepén emelt swäbisch gmündi Szent Kereszt plébániatemplom volt. Ennek mintájára 1415-ben Hans von Burghausen kezdte meg a straubingi Szent Jakab plébániatemplom építését hasonló formában, de sokkal egyszerűbb téglaépületként. Pontosabban követte a gmündi mintaképet Konrad Heinzelmann 1439-ben, amikor hozzáfogott a nürnbergi Szent Lőrinc plébániatemplom kórusának építéséhez. E munkát utána 1456-től tíz évig Konrad Roritzer folytatta majd 1477-ben Jakob Grimm fejezte be. Az egri székesegyház szentélyéhez szerkezetében, méretében, díszítésében sőt vörös kőanyagában is igen hasonló nürnbergi szentély mellett meg kell említenünk még a swäbisch halli Szent Mihály plébániatemplom hasonló szentélyét is, amely főleg a kápolnáinak dupla ablakos homlokzatai miatt hasonlít az egri épületre, bár annál sokkal szerényebb kivitelű épület. Ám Swäbisch Hallban Hans és Jakob von Urach építőmesterek csak 1495-ben kezdtek hozzá eme szentély építéséhez, nagyjából akkor amikor az egri már elkészülhetett, így legfeljebb arra gondolhatunk, hogy a két építkezés tervezői valahol láthattak hasonló tervrajzokat. 
 
 
Egerben is a szentélynél kezdték meg a munkát  mint az említett dél-német templomoknál. A 14. századi gótikus szentélyt lebontották és helyén építették fel a 30 m széles, és eredetileg nagyjából ugyanilyen magas új szentélyt. Az építkezés közben így a régi hosszházat zavartalanul használhatták. Nagylucsei Orbán utóda Bakócz Tamás püspök még intenzíven folytatta az építkezést, számadáskönyvei szerint minden évben komoly összegeket folyósított a munkára, így az ő idejében a szentély építési munkálatai nagyjából be is fejeződhettek. Ám amikor 1497-ben elcserélte a püspöki széket Estei Hippolittal az esztergomi érsekségre, az egri munkák lelassultak. Talán ekkor távozhatott az építkezés éléről Demeter mester is. 1506-ban aztán villámcsapás következtében tűz ütött ki, ami súlyos károkat okozott a templomban. A következő évek így a javítással teltek el, ám közben elkészült az új szentély berendezése is, amelyben már számos reneszánsz műtárgy is helyet kapott. Ám az új hosszház építése nem haladt előre, mindössze a déli oldalon kezdték meg a tervezett hosszház keleti kápolnájának alapozását. 
Miután 1526-ban Mohácson meghalt a király és az országban polgárháború tört ki, 1527-ben János király nevében Bodó Ferenc elfoglalta Egert és a székesegyházat kifosztotta, az ide menekülőket pedig megölette. Ennek ellenére 1539-ben a káptalan még mindig a székesegyház építését szorgalmazta, és le is mondtak ennek érdekében a nekik járó tizedről. 1542-ben azonban Perényi Péter Ferdinánd király nevében tette rá a kezét Egerre. Az ostrom során a székesegyház leégett, majd az épületet Perényi is kifosztotta. Talán ebben a tűzvészben omlott be a későgótikus szentély boltozata is. Perényi Péter kapitánya, Varkoch Tamás mindenesetre a romos szentélyben már csak erődítésre alkalmas épületet látott, így bástyaként belefoglalta a várat kettéosztó általa emelt új várfalba, kápolnáinak falaiba pedig lőréseket vágatott. Mikor 1548-ban Dobó István vette át a vár kapitányi tisztét, hozzákezdett a székesegyház kijavításához: az épület még ép részeit lefedette, de a szentélyt már ő is csak védőműnek tekintette: a kápolnák belsejébe fagerendákból boronaszerkezetű falakat emelt, és az így megerősített földszintet a Perényi által emelt várfal előtt kiásatott árokból kitermelt földdel tömette meg. Ekkor már aligha állhatott a szentély felső ablaksora és a támpillérek felső részeiből is csak csonkok emelkedtek ki az újonnan kialakított szentélybástya  fölé. Az ilyen módon bástyává alakított szentély aztán jó szolgálatot tett az 1552-es ostrom idején: Dobó az itt felállított ágyúkkal eredményesen lövette az ostromló törökök ütegeit. Sajnos az ostrom mégis súlyos károkat okozott a templomnak: még a harc kezdete előtt a várkapitány leverette a székesegyház tetejét, amelyet nem sokkal korábban éppen ő maga állíttatott helyre, majd a sekrestyében tárolt lőpor felrobbanása elpusztította a sekrestyét és az hosszház északi mellékhajójának nagyobbik, keleti felét. Az egykor hatalmas templomból már csak a nyugati toronypár és a hosszház déli mellékhajója, valamint a mellé épült két kápolna maradtak épen. A következő években ezeket a részeket fedték le újra és használták egy darabig még székesegyházként. A robbanás után a sekrestye helyére a régi templom románkori főszentélyét is levágó vastag támfal épült, ami mögé egy magas ágyúdombot emeltek a belső vár északkeleti sarkára. A vár legkorábbi, 1562-ből származó, Paolo Mirandola féle felmérésén az összeépített déli oldalkápolnák mögött már látható ez a támfal és ágyúdomb, éppúgy mint a következő években készült alaprajzokon és a felirata szerint 1588-ban készült rajz alapján metszett Houfnagel rézkarcon is. Ez utóbbi már az új reneszánsz tetejével ábrázolja a templom egybeépített déli kápolnáit, és jól megfigyelhető rajta a bástyává alakított későgótikus szentély támpillérekkel és befalazott ablakokkal sűrűn tagolt, ívsoros párkánnyal lezárt kápolnakoszorújának fala, sőt az egyik szentélytámpillér felső részének csonkja is. A következő években azonban a belső vár Ottavio Baldigara tervei szerint felépülő új keleti fala miatt elbontották a szentély még mindig monumentális maradványait. Az 1596-ban kezdődő és 1687-ig tartó török uralomnak a déli kápolnák estek áldozatul, és talán a törökök bonthatták vissza a nyugati tornyok felső szintjeit is. Ám a katedrális oldalfalai, a toronyaljak, a főkapu és a déli mellékhajó még a 18. század második felében is épségben állt, a katonaság a török kiűzése után ugyanis fegyvertárnak használta a részlegesen le is fedette az épületet. Végül a középkori egri katedrálisnak az pecsételte meg a sorsát, hogy 1783-ban Gróf Eszterházy Károly püspök megvásárolta a várat a kincstártól és úgy találta jónak, hogy egyházmegyéje egykori székesegyházának ősi épületét kőbányaként hasznosítsa.
 
 
Az egri katedrális teljes újjászületése ma már csak virtuálisan lehetséges, de az maradványait feltáró másfél évszázadnyi régészeti kutatásoknak köszönhetően ez már nincs is olyan távol: az egri vár tavasszal újra megnyíló felújított kőtárában, a lerombolt székesegyház eredeti kövei mellett hamarosan látható lesz ez a virtuális katedrális is, és talán néhány év múlva eljutunk oda is, hogy eme nagyszerű épület még ránk maradt romjai is tető alá kerülhetnek, és így legalább a ma is folyamatos pusztulásukat végre megállíthatjuk.
 
forrás: www.archeologia.hu
KE SZE CSÜ SZO VA
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
2020 Január
Előző
Következő