A török félhold árnyékában

Eger török kézre kerülése után 91 évig az oszmán birodalom része és egy vilajetnek (közigazgatási egység) a központja lett. Kiterjedése igen nagy volt és 5 szandzsák (kisebb közigazgatási egység) tartozott a területébe. A vilajet élén a pasa állt, a szandzsák élén pedig a bég. Az alárendelt szandzsákok székhelyei Egeren kívül Hatvan, Szolnok, Balassagyarmat és Szeged voltak.

Erről a korszakról nagyon keveset tudunk, a leghasználhatóbb forrás, amelyből képet alkothatunk magunknak a török-kori Egerről, Evlia Cselebi török világutazó írása, amelyet azonban nagyon óvatosan kell kezelni, mert gazdag fantáziájával a török birodalom nagyságának és szépségének ecsetelése közben sokszor erős túlzásokba esett.

A reformáció megjelenése, valamint a török általi fenyegetettség arra késztette az egri püspököket és a káptalant, hogy székhelyüket biztonságosabb helyen rendezzék be. A király 1562-ben Verancsics Antal székelyéül Érsekújvárt jelölte ki, később a választás Kassára, illetve Jászóra esett. Ami a törökök fenyegetését illeti, valóban nagyobb biztonságban voltak, de a Felvidék az új hit itteni bölcsője, és Erdély mellett fellegvára volt, így a protestánsokkal folytatott örökös villongásoknak köszönhetően az egri püspököknek jelentős erőfeszítésébe került az egyházmegye maradék területének a megőrzése is. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek az összecsapásoknak halálos áldozatai is voltak, ekkor, 1619. szeptember 7-én haltak mártírhalált a kassai vértanú szentek, három jezsuita hitszónok: Kőrösi Márk, Grodziecki Menyhért és Pongrácz István. Boldoggá avatási eljárásukat 1628-ban kezdeményezte Pázmány Péter, ami csak 1905-ben fejeződött be, Szent X. Pius pápa jóvoltából. Szent II. János Pál pápa 1996-ban szentté avatta őket.

1674-ben hasonló okok miatt Egerfarmos közelében ugyancsak vértanúhalált halt Csepelényi György pálos szerzetes, aki a hazai missziók főnökeként a török kézen lévő Mezőkövesd-Eger-Füzér térségében térítette vissza a protestánsokat a katolikus hitre. Szörnyű kínhalála utáni temetéséről az egri pasa gondoskodott, aki maga is szent embernek tartotta. Sírhelye a sátoraljaújhelyi pálos templomban van. Szentté avatási eljárását 1689-ben Fenessy György püspök kezdeményezte. Ma folyamatban van boldoggá avatási eljárása.

A kassai tartózkodás idejére esett az egyházmegye első papnevelő intézetének a Szent László pártfogását élvező Kisdiánumnak az alapítása 1649-ben, Kisdi Benedek püspök által. Az intézetet a püspök a jezsuiták vezetésére bízta, ugyanúgy az 1650-ben Kassán alapított gimnáziumot is. Kisdi Benedek nevéhez fűződik az első magyar nyomtatott énekeskönyv - a Cantus Catholici Régi és Új Deák és Magyar Ájtatos Egyházi Énekek és Litániák - megjelentetése 1651-ben.

Magyarországon és az egri egyházmegyében a török terjeszkedés nyomán honosodott meg a trinitáriusok fogolykiváltó rendje, amelynek Sárospatakon és Egerben volt rendháza.

Eger visszafoglalására viszonylag későn került sor. A császári csapatok 1686. szeptember 2-án foglalták vissza Budát. Győzelmük után felvetődött Eger visszafoglalásának gondolata is, ám mégis Szolnok és Szeged mellett döntöttek, azzal a közvetett szándékkal, hogy így elvágják a törökök utánpótlási vonalát. Egy év múlva a törökök minden ellenállás nélkül adták föl az Eger környéki várakat, Sirokot, Szarvaskőt és Cserépvárat. 1687 tavaszán az egri török helyőrség már minden utánpótlástól elvágva várt a Belgrád irányából érkező felmentő seregre. Az egri vár őrsége ekkor már az említett várakból ide menekültekkel együtt 4000 fő lehetett, a védelmet Rusztem pasa vezette.

A császári hadvezetés nem akart nagyobb áldozatokat hozni, ezért a blokád mellett döntöttek. Egyidejűleg megtiltották a környékbeli vármegyék lakosságának, hogy bárminemű élelmiszert az egri várőrségnek szállítsanak. A közvetlen blokád 1687. július 9-én kezdődött. A várat Giovanni Doria olasz tábornok, Koháry István tábornok és Vécsey Sándor ajnácskői kapitány vették körül. Semmilyen hadműveletet nem végeztek, kivéve azt, hogy visszaverték a kisebb kitörési kísérleteket. Egyedüli feladatuk volt, hogy várban lévőket teljesen elzárják a külvilágtól. A Belgrád irányából várt felmentő sereg sem érkezhetett meg, mert a török fősereg augusztus végén már Eszéknél totális vereséget szenvedett. A kérdés csak az volt, hogy meddig tartanak a védők élelmiszer tartalékai. December elején kénytelenek voltak alkuba bocsátkozni. Ennek értelmében a vár védői szabadon elvonulhattak, hátrahagyva az ott lévő fegyvert és lőszert, a császáriak viszont szavatolták az elvonulók biztonságát. Az egyezmény érdekessége volt, hogy teljes vagyonbiztonságot garantált mindazok számára (a törököknek is), akik Egerben kívántak maradni.

A felszabadult egyházmegye a 18. században

A hódoltság elmúltával a bécsi udvari haditanács 1702-ben elrendelte 18 magyarországi vár, köztük az egri megsemmisítését. Ennek értelmében a bástyákat, falakat, tornyokat leromboltatták, az árkokat és üregeket pedig be kellett temetni. Elsőként a külső várat rombolták le, hamarosan elfogyott azonban az erre a célra fordítható pénz, a Rákóczi szabadságharc idején pedig a megmaradt belső vár is fontossá vált. A szabadságharc bukása után, a 18. századi nagy építkezések alkalmával azután nem egy jelentős egri épület a vár köveiből készült. Az az erődített épületegyüttes, mely ötszáz éven keresztül az egri püspökök és a káptalan székhelye volt, és később a kereszténység bástyájaként a hősies helytállás szimbólumává vált, lassan az enyészeté lett.

Az 1687. december 17-én bekövetkezett felszabadulás után a város a várral és a várhoz tartozó birtokokkal együtt a kincstár új szerzeményét képezte. Lassan megindult a betelepülés folyamata.

Az első lakosok között voltak azok a török családok, amelyek letelepedését a vár feladási alkupontjai biztosították. Ez mintegy 300 főt jelentett. Őket követték a végvári katonák, egyházi személyek, német és magyar mesterek, nemesek, parasztok, rácok. A szerbek betelepülése Egerbe minden valószínűség szerint korábban, a 16. század utolsó éveiben zajlott, közvetlenül azután, hogy a török elfoglalta Egert. Az 1693-as összeírás már 633 rácot emleget Egerben, papjaik és szerzeteseik száma ekkor 10 volt. Ezt a nagy lélekszámot az is magyarázza, hogy a már itt lévők mellé az 1690-es évek elején Csernovics Arzén pátriárka vezetésével kb. 30.000 szerb menekült Magyarországra, akik az ország különböző pontjain települtek le. Hosszú évtizedeken keresztül fontos szerepet játszottak az egri borok külföldi (elsősorban lengyelországi) értékesítésében. Néha görögök néven is emlegették őket, ez elsősorban felekezeti kategória volt, szép számmal voltak azonban köztük ténylegesen görög nemzetiségűek is, akiknek itteni jelenléte azzal magyarázható, hogy a pozserováci békeszerződés értelmében a török alattvalójú kereskedők - köztük a görögök is - jelentős vámkedvezményeket élveztek a Habsburg birodalom területén. Egerben az ortodox hitűek az ágostonrendiek egykori templomát kapták meg, és csak a 18. század végére sikerült uralkodói engedéllyel felépíteniük templomukat, a Szent Miklós püspök tiszteletére emelt, közismert nevén Ráctemplomot. A betelepülést elősegítette, hogy a kincstár ötévi adómentességet biztosított a lakosság számára és mellőzte Eger püspökének régi birtokjogát. I. Lipót 1688. augusztus 6-án szabad királyi várossá nyilvánította Egert. A rangemelést ki is hirdették a lakosság előtt. A város lakossága tudatában volt annak, hogy a rangemelés érvényessége kétséges, hiszen az sohasem emelkedett jogerőre, mert nem hirdették ki az országgyűlésben. Ezért 1692 novemberében egy felségfolyamodványt nyújtottak be, melyben ismét kérték a rangemelést és az erről szóló privilégiumlevelet. Ezt ugyan nem kapták meg, ennek ellenére a város 1693-ban ezüst pecsétet csináltatott magának, a szabad királyi városi jogállásra utaló körirattal (Sigillum liberae ac regiae civitatis Agriensis), amit használatba is vettek. A még mindig Kassán élő Fenessy György püspök és a Jászón élő káptalan tiltakoztak ez ellen, éspedig joggal, mert a rangemelés közjogi szempontból valóban támadható volt. Bizonyítékként bemutatták IV. Béla király 1261-ben kelt oklevelének 1271-es másolatát, amely Egert püspöki várossá nyilvánította, valamint hivatkoztak az 1649. évi 45. törvénycikkre, mely kimondja, hogy minden olyan privilégium, melyet az uralkodó az érintett földesúr beleegyezése nélkül adományoz, érvénytelen.

A püspök első lépésként a kamarától bérbe vette a várhoz tartozó püspöki falvakat, hogy azok addig se legyenek idegen kézen, míg jogainak érvényt nem tud szerezni. Később kifogást emelt az udvarnál a szabad királyi pecsét használata miatt is. Segítségére voltak Heves és Borsod vármegyék, melyek területén Eger feküdt, azzal vádolva meg a várost, hogy nem kívánnak részt vállalni az ország terheiből. 1694-ben a püspöknek sikerült kiegyeznie a kincstárral, mire az uralkodó visszavonta Eger városától az akkor már általa is ideiglenesnek nevezett privilégiumokat és visszaállította Eger püspökének régi birtokjogát. Azok a házak és telkek, melyeket a kamarai igazgatás alatt szereztek, háborítatlan tulajdonban maradtak, a királyi parancs pedig biztosította a szabad költözés jogát azon polgároknak, akik a megváltozott jogi helyzetben nem kívántak a városban maradni.

Fenessy püspök címeréből alakult ki Eger város címere, két benne lévő motívum, az egyszarvú és a napkorong felhasználásával.

Másfél évszázadon keresztül a város és a püspök közötti megállapodás, az úgynevezett Fenessy egyezmény volt az a jogforrás, amely Eger életét meghatározta. A megállapodás a szabad királyi városokéhoz hasonló privilégiumokat biztosított a lakosságnak, de voltak bizonyos megszorításai a földesúri jogok érvényesítése érdekében. A belvárost fallal vették körül, és magisztrátus irányította életét, ám a főbírót mindig a püspök által kijelölt három személy közül kellett választani. A földesúrnak és a két vármegyének járó adókat nem fejenként, hanem egy összegben fizette a lakosság, ami szintén jelentős kedvezménynek számított. Ám az egyezmény hatálya csak a fallal körülvett belváros lakóira terjedt ki, a falon kívüli külvárosok, úgynevezett hóstyák (A német Hochstadt=előváros szóból) lakói a zsellérekével azonos jogállásúak voltak. A földesúri joghatóságot a káptalan nevében is a püspök gyakorolta mind a belváros, mind a hóstyák népe fölött, elvileg azonban a város borsodi, vagyis patakon túli része a káptalané, a hevesi, vagyis patakon inneni része pedig a püspöké volt.

A város a 18. század folyamán szüntelen küzdelmet folytatott azért, hogy a szabad királyi városok sorába jusson. Ezek a törekvések különösképpen erősek voltak Barkóczy Ferenc püspöksége idején, később 1783-ban Eszterházy Károly püspök alatt. Eszterházy tiltakozott II. József türelmi rendelete miatt, mire az haragjában felmentette a püspököt örökös főispáni tisztéből. Ezt a villongást kihasználta a lakosság, és bepanaszolta a püspököt az uralkodónál, aki 1789 decemberében kelt válaszában megígérte a lakosságnak a hőn óhajtott rangemelést. Néhány héttel később bekövetkezett halála miatt azonban erre nem került sor.

Elsőként az 1699-ben kinevezett Telekessy István püspök érkezett székvárosába, aki elődeihez hasonlóan a püspöki székkel egyidejűleg Heves és Külső Szolnok vármegyék örökös főispáni tisztét is elnyerte. Telekessy jelentős adományokkal támogatta a már előtte ideérkezett jezsuita atyákat, hiszen mikor visszaérkezett székvárosába, még hajléka sem volt, náluk kapott szállást. A jezsuiták ekkorra már megnyitották gimnáziumukat, amelyet egészen 1773-ig, a rend feloszlatásáig működtettek, és amelyet a rendházzal és a templommal együtt később a ciszterciek vettek át, a püspök adományából létesítették patikájukat is, melynek bevételeiből tudták folytatni építkezéseiket. Az idős főpap sokat tett a török idők alatt elnéptelenedett és lerombolt egyházmegye és székhelye újjáépítéséért is. A súlyos paphiány miatt 1705-ben megnyitotta a Kassáról idetelepített szemináriumot, valamint egyházmegye szerte helyreállíttatta a megrongálódott templomokat, és újakat is építtetett. A papnevelő intézet fenntartására a bélháromkúti egykori ciszterci apátság birtokait, illetve jövedelmeit jelölte ki.

1700 és 1708 között kijavíttatta a Szent Mihály plébániatemplomot, amely ettől kezdve székesegyházként működött és megkezdte a püspöki rezidencia építtetését is a városban. Telekessy adott engedélyt a káptalan tagjainak, hogy házaikat az egykori romos épületek helyett a mai Kossuth Lajos utcában építsék fel.

A Rákóczi fejedelem által vezetett szabadságharc idején a város védelmét a felkelőkkel szemben az idős püspök vezette. Miután megállapodás ellenére sem kapott segítséget, 1704-ben a kurucok bevonultak Egerbe, a püspök pedig kész volt a szabadságharc támogatására. Maga Rákóczi is 1704 februárjában érkezett Egerbe, és itteni tartózkodása során a főpásztor atyai jó barátja lett. Művelődéstörténeti szempontból nagyon fontos, hogy 1705 tavaszán Egerben jelent meg az első hazai hírlap, a Mercurius Hungaricus, melynek az volt a feladata, hogy a külföldi közvéleményt tájékoztassa a felkelés eseményeiről. 1705 szeptemberében a szécsényi országos gyűlés aktív résztvevője volt Telekessy is, ahol a rendek Rákóczit vezérlő fejedelmükké választották. A fejedelmi esküt is neki tette le (ennek ellenére nem sikerült elérnie a fejedelemnél, hogy a jezsuiták a városban maradhassanak). 1707-ben az ónodi országos gyűlésen pedig a püspök elsőként írta alá a Habsburg-ház trónfosztását. A szabadságharcban való aktív részvétele miatt Keresztély Ágost esztergomi érsek 1709. december 18-án felfüggesztette főpapi méltóságából. Az ehhez szükséges törvényes alapot az szolgáltatta, hogy az uralkodó kérésére XI. Kelemen pápa kiadott egy brévét, ami arról szólt, hogy minden papot, aki részt vesz a felkelésben és egy hónap múltán sem tér vissza az uralkodó hűségére, megfoszthatnak hivatalától és javadalmaitól. A pápát nyilván egyoldalúan tájékoztatták, mikor ennek az okmánynak az aláírására rávették, így Piazza bécsi nuncius közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy a pápa feloldja az ítéletet, majd 1711-ben visszahelyezte a püspököt jogaiba.

Ebben az időszakban tevékenykedett többek között az egri egyházmegye területén is Kelemen Didák minorita tartományfőnök, aki a miskolci és a nyírbátori rendházak alapítója, kanonizálását a rend mellett Batthyány Ignác erdélyi püspök, korábban egri kanonok is kezdeményezte. Boldoggá avatási eljárása ma is folyamatban van.

Telekessy 1715-ben bekövetkezett halála után gróf Erdődy Gábor lett Eger püspöke, aki már 1713-tól koadjutora (utódlási joggal felruházott helyettese) volt idős elődjének. Ő is kulcskérdésként kezelte az egri szeminárium ügyét. Erdődy nevéhez fűződik az irgalmasok és a trinitáriusok Egerben való letelepítése. Az irgalmasok támogatásával, illetve a kórház létesítésével a 18. századi egészségügy egyik úttörőjének nevezhető.

1726-ra felépíttette a város új barokk katedrálisát a Szent Mihály templom helyén. A kor egyik neves építészével, Giovanni Battista Carlonéval pedig megépíttette a püspöki rezidenciát. Vikáriusa, Foglár György alapította a jogi iskolát, a Collegium Iuridicum Foglarianumot. 1744-ben bekövetkezett halála után gróf Barkóczy Ferenc követte őt a püspöki székben, akit Mária Terézia 34 éves korában nevezett ki egri püspökké és Heves és Külső Szolnok vármegyék főispánjává. Főpapi méltóságában XIV. Benedek pápa 1745. május 10-én erősítette meg. Barkóczy megreformálta a szemináriumi oktatást. A hittudományi főiskola új, 1754-ben általa készített tanterve a Reformatio Scholae Episcopalis Agriensis volt, ebben megemelte a képzési időt, az intézményt pedig kivette a jezsuiták kezéből és világi papokra bízta a tanítást. Az egyetem alapításának terve is tőle származik. 1755-ben a Collegium Iuridicum Foglarianum épületében megkezdte a bölcselet oktatását is. Barkóczy Ferenc nevéhez fűződik továbbá a püspöki nyomda alapítása, ugyancsak 1755-ben, melynek termékei Európa-szerte ismertek voltak. Bőkezűen támogatta a minoriták templomának építését, Felsőtárkányban pedig az elpusztult karthauzi kolostor helyén megalapította a nazarénusok kolostorát. Mint főispán, felépíttette a vármegyeházát, mert a püspöki palota szűkösnek bizonyult a megyegyűlések számára.

Felsőtárkányban állott a Fuorcontrasti nevű kastélya, melyet, mint fényűző hajlamainak emlékét, utóda, gróf Eszterházy Károly lebontatott. Sajnos, a kastélyról csak néhány ábrázolás maradt fenn, egyik az irgalmas kórház ebédlőjében lévő lambérián, egy táblakép. Barkóczy püspököt 1761. június 13-án Mária Terézia az esztergomi érsekség élére nevezte ki.

Utódját, gróf Eszterházy Károlyt is fiatalon szentelték püspökké. Először a váci egyházmegye élén állt rövid ideig, 1761. október 10-én nevezte ki a királynő egri püspökké. Szigorú, aszketikus életet élt, és tartózkodott minden fényűzéstől. Ezzel magyarázható, hogy az említett Fuorcontrasti kastélyon kívül elődje harsányi nyaralóját is lebontatta. Az ő nevéhez fűződik azonban Barkóczy grandiózus tervének, az universitas épületének a megvalósítása 1762-82 között. Az egyetemet négyfakultásosra tervezte, a teológia, a filozófia, a jogtudomány és az orvostudomány oktatását kívánta itt megszervezni. Elődje már terveket is készíttetett Gerl József építésszel, ő azonban néhány hónapos együttműködés után Fellner Jakabbal kívánta a munkát folytatni, akivel már korábban is kapcsolatban állt, mivel az Eszterházy család tatai birtokain építész volt. Elkészíttette a nagyszerű épületet, megvásárolta szükséges felszereléseket, mindenekelőtt ragyogó könyvtárat létesített, amelyet 1793-ban adtak át rendeltetésének. Gondja volt az épület művészi kidíszítésre, kitűnő festőket alkalmazott, a könyvtár freskóját Johann Lucas Kracker és Joseph Zach (1778), a díszteremét Franz Sigrist (1781), a kápolnáét pedig Franz Anton Maulbertsch (1793) festette. A csillagvizsgálót Hell Miksa tervezte, a könyvtár bútorzatát pedig Lotter Tamás készítette. A könyvállványokon lévő reliefek Halblechner Vencel munkái. A híres győri kályhásmester, Mágner Károly szállította a cserépkályhákat.

Az egyetem működéséhez szükséges uralkodói engedélyt azonban nem kapta meg, annak ellenére sem, hogy az ő nevéhez fűződött az első magyar orvosi iskola felállítása. 1769. november 25-én szervezték meg Markhot Ferenc megyei főorvossal a Schola Medicinalis Agriensist, az irgalmasrendiek kórházában. Ekkor még a nagyszombati egyetemnek sem volt orvosi kara, de annak megalapítása után is jó ideig kórházi háttér nélkül képezték a doktorokat. Az orvosi iskola 1774-ig működött, nem kapta meg ugyanis a doktoráltatás jogát, így jelentkezők hiányában be kellett zárni.

Eszterházy nevéhez fűződik az Érsekkert díszkertté alakítása, a Szeminárium épületének és a püspöki rezidenciának a kápolnával, a reprezentatív lépcsőházzal és egy emelettel való bővítése. Ő építtette az Eger patak árvizeit megakadályozó völgyzáró gátat, a Posuerunt-ot is. Eszterházy egyik legnagyobb tervét, az új katedrális építését már nem tudta megvalósítani 1799-ben bekövetkezett halála miatt. Ő volt Eger utolsó püspöke.

Az egri érsekség a 19-20. században

Eszterházy halála után újra napirendre került egy régebbi terv, a hatalmas kiterjedésű egri egyházmegye felosztása. 1804-ben VII. Pius pápa az egri püspökség területéből kialakította a kassai és a szatmári püspökségeket, az egrit pedig érseki és metropolitai rangra emelte, ami azt jelenti, hogy az érsekség joghatósága más egyházmegyékre is kiterjedt. Ezek akkor a rozsnyói, a szatmári, a szepesi, és a kassai püspökségek voltak.

Első egri érsekké 1804-ben Fuchs Ferencet nevezték ki. Rövid egyházfősége alatt legfőbb tevékenysége az újonnan alakult főegyházmegye megszervezése volt. Rendkívüli szociális érzékenységgel rendelkezett, amit az is bizonyít, hogy nagyon sok áldozatot hozott a szegénység és a nyomor felszámolása érdekében, végrendeletében pedig mindenét a szegény papokra és tanítókra hagyta.

1807-ben bekövetkezett halála után báró Fischer István követte őt az érseki székben. Őt is elsősorban nagylelkűsége tette emlékezetessé a főegyházmegye élén. Jelentős összeggel támogatott az Érseki Joglíceum mellett országos intézményeket, a város szegényeit, a többszöri árvízzel sújtott lakosságot, a nyomorúsággal küszködő papokat és tanítókat. 1822. július 4-én bekövetkezett halálától kezdve öt évig betöltetlen volt az egri érseki szék.

Pyrker János László velencei pátriárkát 1827-ben nevezték ki a főegyházmegye élére. Az itteni érseki palotához egy új szárnyat emeltetett, a délit, melyben a korábbi állomáshelyén gyűjtött képeit helyezte el. Egri érsekké történt kinevezése után egyébként is serény munkához látott. Megalapította az egri rajziskolát, hogy elősegítse az iparostanoncok szakmai képzését. 1828-ban a Líceum épületében nyitotta meg az első magyar nyelvű tanítóképzőt, mert észrevette, hogy az elemi iskolákban többnyire műveletlen és képzetlen tanítókra van bízva az ifjúság nevelése. Székvárosában városszépítő bizottságot hozott létre, hogy a városbeli építkezéseket ellenőrizni lehessen és az utcák rendezettebb küllemmel bírjanak.

Létrehozott egy egyesületet, az Egri Kaszinói Társaságot, mely birtokba vette és működtette az 1834-ben, a reformtörekvések során az egykori Spetz -házban létesített Kaszinót.

1828-30 és 1839-40-ben két ütemben megteremtette az egri gyógyfürdő alapjait. Ő volt az egri vár kultuszának megalapozója is. Parkosíttatta a várat, a régi székesegyház egyik gótikus pillérére felállíttatta Szent István szobrát, végezetül a Setét kapuban elhelyeztette Dobó István síremlékét. Az ő kezdeményezésére létesült a várbeli Kálvária is.

A Velencében eltöltött évek alatt jelentős, jórészt a velencei festőiskola művészeitől, valamint németalföldi festőktől származó képgyűjteményre tett szert, amelyet később Egerbe is magával hozott. Mikor az 1836 májusában berekesztett országgyűlés egyik utolsó ülésén az összegyűlt rendek 500.000 forintot szavaztak meg a Pesten felállítandó Nemzeti Múzeumra, akkor a pátriárka érsek fölállt, és gyűjteményét odaajándékozta a létesítendő múzeumnak. Pyrker később még mintegy ötven képpel egészítette ki az adományt. Miután a Nemzeti Múzeum csak évek múlva épült fel, az érsek ideiglenesen Egerben állítatta ki a műveket, így esett meg, hogy a Nemzeti Múzeum képtára először nálunk volt látható. A gyűjtemény ma a Szépművészeti Múzeum tulajdona.

Kezdettől fogva foglalkoztatta az új katedrális építtetése, mert megítélése szerint, mikor ideérkezett, "az egri érseki templom alig különbözött egy falusi templomtól." A tervezést Hild József, a kor neves építésze, a művészi díszítést többek között az Itáliából általa meghívott Marco Casagrande szobrászművész végezte. Az új székesegyház mindössze négy év alatt épült fel, szentelésére 1837. május 7-én került sor. Az építkezés költségei jóval meghaladták Pyrker érsek és az egyházmegye teherbíró képességét, ezért a katedrális díszítése ekkor még koránt sem volt befejezve, a szentély kialakítására 1910-ben került sor, a freskók jelentős része pedig az 1950-es évek elejére datálható. A templom tetőzetének, kupolájának és toronysisakjainak vörösréz borítása Kádár László érsek hozzájárulása volt a székesegyház szépítéséhez, a hat félköríves üvegablak közül négy, az oldalhajók padlóburkolata és a bronzkapuk pedig Seregély István érsek jóvoltából készültek.

Viszonylag kevesen tudják, hogy Pyrker érsek nemcsak a képzőművészetekben volt jártas, hanem maga is művész, mégpedig költő volt, számtalan német nyelvű lírikus és epikus költemény szerzője.

1847-ben bekövetkezett halála után V. Ferdinánd Lonovics Józsefet - eredetileg egri egyházmegyés papot - nevezte ki érsekké, ő azonban az 1848/49-es események miatt sohasem foglalta el az egri főpásztori széket. Alakját elsősorban az tette híressé, hogy Széchenyi István személyes jó barátja volt, többek között ezért a szabadságharc bukása után a győztes hatalom lemondatta. Még korábbi csanádi püspöki székétől is megfosztották.

Miután néhány évig üres volt az egri érseki szék, 1851. január 19-én Bartakovics Bélát iktatták be.

Az 1848-as polgári átalakulás, valamint a Bartakovics érsekkel történt megegyezés új fejezetet nyitott az érseki székváros életében. Megszűntek a földesúri szolgáltatások, a város határában lévő szőlők saját tulajdonba kerültek, és az egyébként polgárias város jogi értelemben is a rendezett tanácsú városok sorába került. Ehhez nagyban hozzájárult az érsek itteni tevékenysége, a tudomány, az oktatás és a kultúra iránti elkötelezettsége. Megalapítója és gyarapítója volt az Érseki Líceumi Gyűjteménynek, amely a város első múzeumi kiállítása volt és a Líceum épületének egykori színháztermében nyert elhelyezést. A plébániákról begyűjtötte a régi könyveket és iratokat és a Főegyházmegyei Könyvtárban helyezte el azokat. Saját könyvtárából öt és félezer kötetet ajándékozott a könyvtárnak, ezen kívül folyamatosan gyarapította azt az új kiadványokkal. Ő vásárolta meg a könyvtár számára Mikes Kelemen törökországi leveleit is.

Különösen sok gondot fordított az oktatásügy fejlesztésére, 1851-ben megalapította az Egri Főegyházmegyei Tanfelügyelőséget, 1852-ben idetelepítette az Angolkisasszonyok rendjét, amelynek segítségével megoldotta a leányok oktatásának és nevelésének problémáját, 1861-ben, pedig bécsi hozzájárulás nélkül újraindította az Érseki Jogakadémiát. Lelkesen támogatta papjai irodalmi munkásságát, különösen Tárkányi Béla költőét, akivel elvégeztette a Káldy-féle bibliafordítás korszerűsítését.

Utódját, Samassa Józsefet, akit 1804-ben a pápa bíborossá kreált, egész életében a rend és a fegyelem jellemezte. Szmrecsányi Lajos 1912-től töltötte be az egri érseki széket, és hosszú, 1943-ig tartó működése során igen sokat tett a katolikus oktatásügyért.

A Líceum épületében nyomda és a Pyrker érsek által alapított tanítóképző is működött, itt szerzett tanítói diplomát 1882-ben Gárdonyi Géza. Fokozatosan bővült az angolkisasszonyok intézete is, a felső leányiskola mellett gimnázium, polgári iskola és tanítóképző is helyet kapott az intézményben. Az iskolavárosi jelleg megerősödése azért is fontos volt, mert jelentős számú tudós tanár telepedett meg Egerben, köztük voltak a ciszterciek Szent Bernát Gimnáziumában tanító szerzetesek is.

Az egri egyházmegyére is súlyos csapást mért a trianoni békeszerződés, melynek értelmében a rozsnyói egyházmegye majdnem teljes egészében a kassai pedig jelentős részben az ország politikai határain kívül rekedt, az itt maradt részek kormányzatával pedig ideiglenesen az egri egyházmegye lett megbízva. Ez az állapot több mint hetven évig tartott, mígnem a Szentszék 1993-ban véglegesen rendezte az egyházmegye határait.

A diktatúra évtizedei

Az egypárti diktatúra bevezetését követően, 1948 után Egerre nagyon sanyarú sors várt. A várost, mint az egyházmegye székhelyét a klerikális reakció fellegvárának kiáltották ki, ezt a helyzetet csak rontotta, hogy mind Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, mind Grősz József kalocsai érsek akadályoztatva (börtönben) voltak, püspökkari tisztségüket nem tudták ellátni, ezért Czapik Gyula egri érsek irányította a püspöki kar munkáját. Az iskolák 1949-es államosítása, majd a szerzetesrendek 1950-ben történt feloszlatása elemi erővel rengette meg a város társadalmi életét. A tanító rendeken kívül ferencesek, minoriták és szerviták működtek a városban és az egyházmegyében, a lelkipásztori szolgálatban, és a szegénygondozó nővérek végeztek több településen szociális munkát. Az iskolák államosításáról szóló törvénynek esett áldozatul az Érseki Tanítóképző és az Érseki Jogakadémia is, 1949-ben került sor a felszámolásukra, jogutód nélkül szűntek meg. A Líceumban működő Érseki Nyomdát és Múzeumot állami kezelésbe adták át, a könyvtárat hosszú időre bezárták. Eredetileg szerzetesek tartották fenn mindkét kórházat, a Széchenyi utcában lévőt a Vincés apácák, a Markhot Ferenc utcait pedig az irgalmasrendi szerzetesek. Ezeket is államosították.

A Líceum épületének államosítása, és a benne működő intézmények felszámolása után a debreceni Pedagógiai Főiskolát (amely az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem épületében működött) 1949-ben áttelepítették Egerbe.

Némi változás csak 1956 után történt, de Czapik Gyula érsek 1956-ban bekövetkezett halála után az egri érseki szék állami hozzájárulás híján egészen 1969-ig betöltetlen maradt. Ekkor nevezték ki dr. Brezanóczy Pált, aki apostoli kormányzóként, majd. c. püspökként már korábban is irányította az egyházmegyét. 1972-ben bekövetkezett halála után 4 éven keresztül dr. Bánk József, 1978-tól 86-ig pedig Kádár László töltötte be az érseki széket.